Hiperbeszéd

A különböző nyelvváltozatok (dialektusok) érintkezésekor megfigyelhető, érdekes jelenség a túláltalánosítás vagy hiperadaptáció. Az egyik nyelvváltozat beszélői megkísérlik átvenni a másik nyelvváltozat jellegzetességeit, de a két változat közötti megfeleléseket túláltalánosítják, ezért az utánzott nyelvváltozatban egyébként meg nem lévő formákat hoznak létre. Főbb esetek:

  • Hiperkorrekció: egy szó szabályos hangalakjának (vagy írásképének) eltorzítása, mert a beszélő úgy véli, hogy az helytelen, így „túlkorrigálja”. Például a mondta szót valaki úgy próbálja kiejteni, hogy /mond-ta/ a szabályos /monta/ helyett, vagy például a helyes szó kiejtése úgy, mint /heljes/. (forrás)
  • Hiperurbanizmus: a nem városi nyelvváltozat beszélői megkísérlik átvenni a városi nyelvváltozat jellegzetességeit, de a két változat közötti megfeleléseket túláltalánosítják. Például a saját nyelvjárásukban vót ’volt’, bót ’bolt’-féle alakokat használók, amikor megpróbálják utánozni az l-et is kimondó kiejtést, gyakran tévesen betoldanak egy l-et az olyan szavakba is, amelyekben az eredetileg nem volt benne (szölke < szőke, szolda < szóda stb.) Maga a jelenség nem újdonság a nyelvben, például boldog szavunk is így jött létre a korábbi bódog formából. (forrás)
  • Hiperdialektizmus: az egyik nyelvváltozat beszélői megkísérlik átvenni egy másik (nemsztenderd) dialektus jellegzetességeit, de a két változat közötti megfeleléseket túláltalánosítják. Például a nem ö-ző nyelvjárások beszélői gyakran olyankor is ö-t ejtenek az ö-ző nyelvjárásban beszélőket utánozva, amikor azok soha, így olyan szavakat hoznak létre, mint például a Köcskömét. Lehet hibás elemzés eredménye, például amikor színészek próbálnak utánozni nyelvjárásokat, de előfordulhat olyankor is, amikor a nyelvjárási beszélők saját nyelvjárásuk régebbi, kellőképpen már nem ismert formáinak fölelevenítésével próbálkoznak. (forrás)