Azért néhány golyó szétgurult – hogyan maradj mégis fókuszban

A Marble Machine lenyűgöző szerkezet, és egyszerre nagyon hervasztó is. Nehéz irígység nélkül szemlélni: itt van valaki, aki talán sokkal kúlabb dolgot hozott létre, mint amit én valaha fogok? Kösz.

Igazán értékelni talán az tudja, aki dolgozott valaha olyasmin, amihez nem volt recept, csak a fejében létezett. Ilyenkor korántsem “kész” a dolog fejben – amennyire én ezt értem és megtapasztaltam – inkább egy koncepció, vezérfonal adott. Aztán a munka része az is, hogy felgöngyölítsük, felfedezzük minden egyes ponton, hogy melyik elagázáson haladjunk rovább. Visszakanyarodva az eredeti gondolathoz, ez a gép az intuíció és a fókusz diadala.

Persze izgalmas, mikor megszólal ez a gép, de milyen hosszú út vezet odáig? Hogyan lehet végig kitartani, hinni benne? Ez is irigylésre méltó: hogyan képes valaki ennyire rajta maradni egy projekten? El tudjuk képzelni hány és hány buktatót és újratervezést rejtett? Nos nem, talán el sem tudjuk képzelni. De azt sem gondolnánk, hogy az alábbi videó végén így nyilatkozik:

“I think if I look back on 2019, I’m afraid what I’m going to see because I was in a procrastionaion mess”

Ezek után azt hiszem meg akarjuk nézni.

There is one skill to rule them all and that is focus

Thank you for coming to my Ted talk – de valójában ez tényleg ilyen egyszerű, és el is hangzik a videóban: egyszerű, de nehéz megvalósítani. Nem véletlenül hozom a Ted-es párhuzamot, ott is sokszor ugyanerről van szó. Egy 10 perces talktól nem változik meg az életünk, onnantól jön még a munka.

A munka során a konkrét feladatokon kívül ez volt még egy olyan dolog, amit Martin megtanult: hogyan érjünk el célokat és hogyan érjük el a fókuszt. Hosszú időn át rendkívül elégedetlen volt a projekt előrehaladásával és a saját teljesítményével, és folyamatosan agyalt rajta, hogyan tudná a hatékonyságát növelni. Két egyszerű kérdésben tisztázódott le benne: hogyan határozzunk meg célokat és hogyan fejlesszük a fókuszáltságunkat.

Első lépés: hogyan érjünk el célokat?

Mint egy rossz motivátor könyvben. Létezik egy úgynevezett “goal setting theory” :

  1. sokat segít, ha egyátalán állítunk fel célokat
  2. a célok jellege meghatározó a siker velószínűségére nézve

Vagyis, mielőtt egyáltalán nekiállunk elérni a céljainkat, érdemes őket kritikusan megvizsgálni: jó célok ezek?

Első tanács: tanuljunk meg jó, egyre jobb célokat kitűzni. Na de hogyan? Martin szerint a legfontosabb nézőpont: gondolkozzunk el rajta, hogy a céljiaink internalizált (belső) vagy externalizált (külső) célok. Például egy teniszező gondolhat úgy egy meccsre: “az a célom, hogy megnyerjem”, illetve úgy is, hogy “a legtöbbet fogom kihozni a képességeimből ezen a meccsen”. Az előbbi egy külső cél, amely külső tényezőkön múlik, ilyen módon törékeny. Utóbbi belső cél, csak olyan dolgokon múlik, amelyek felett uralkodhatunk. Ebben áll a dolog nyitja: olyan célt határoztunk meg, amiért tehetünk is. (A teniszezős példa William B. Irvine: A Guide to the Good Life c. könyvéből származik.)

A másik: legyünk óvatosak a célok “méretével” kapcsolatban, vagyis hogy mennyire rövid vagy hosszú távon kivitelezhetők. Példa: “az a célom, hogy világkörüli turnéra induljak a Marble Machine X-el” – ha ez a célom minden nap, elbukom minden nap. Nem számít, milyen keményen dolgozom. A céljainkat egyszerűbb lépésekre kell bontani, de az extrém módon egyszerűekig. Azonban a legegyszerűbb feladatokkal sem biztos hogy végzünk, és ez további frusztrációhoz vezet. Így jutunk oda, hogy “a célom, hogy fókuszált maradjak egész nap”. Nevet. “Öt perce hallgatsz, és ezzel tudtam előállni?”

It’s like a war with your brain – az a fránya dopamin

Ez pedig elvezet a második lépéshez: hogyan tanuljunk meg fókuszálni? Egy ilyen hosszú projekt, mint a Marble Machine X nem túl hálás, nem jutalmaz túl hamar. Különösen nehezek az ismétlődő munkák: megcsinálni a hetedik hajlított csövet a hatodik után – és lesz összesen 38.

Hirtelen azon kapta magát, hogy regisztrált a chess.com-ra és 5 perces blitzeket kezdett játszani. Mert az sokkal izgalmasabb. Ismerős? Izgalmasabb, vagyis dopamin termelődéssel jár. Csökkentsük hát a dopamin termelést! Martin számára ez volt a kulcs abban, hogy megtanuljon fókuszálni és unalmas, hosszadalmas, de hasznos dolgokat csinálni. De a dolgok elég rosszra tudnak fordulni.

Elmondása szerint önmagában a puszta gondolat, hogy meg kellene néznie, írt-e valaki Whatsappon már “jutalmazó” érzést jelentett. Ahogy a blitz game-k a chess.com-on (amelytől hirtelen új célja támadt: tanulmányozni a gyalogszerkezeteket). Természetesen ez újabb frusztráció forrása: nem haladt a projekttel. Szóval ilyen, amikor a viselkedésünket hagyjuk a dopamin által kontrollálni. Hogyan lehetne ezen változtatni?

Irány a detox!

Ez mindenkinél máshogy néz ki. Először azonosítsuk azokat a dopamin-vezérelt tevékenységeket, viselkedést, amelyek megakadályoznak a hosszú távú céljainkban.

Számára ilyen a munka közbeni zenehallgatás volt, ezt fokozatosan elhagyva gyakorlatilag megtanult alacsonyabb dopaminszint mellett is fókuszáltan dolgozni. Így jóval könnyebb volt ellenállni, hogy újabb löketért induljon a Whatsappra vagy a chess.com-ra. Dominóhatásként jellemzi: ha egyszer már sikerült visszanyesni a dopamin-vezérelt cselekvést, egyre több fronton fog sikerülni. Ha sikerült fókuszban maradni, a nap végén úgy érezzük mintha máris a hosszú távú céljainkat sikerült volna teljesíteni.

Végszó

Martin számára ez volt a kulcs: nem az eredmény minőségével, hanem sokkal inkább figyelem és a fókusz minőségével törődve radikálisan változott a mindennapi élete. Szerinte a minket körülvevő unaloműzők szépen lassan aláaknázzák a kreativitásunkat. Ő is ennek az áldozata volt korábban, ahogy mindenki más is.

Bogányi Piano

Az Index [1 2] és a 444 [1] leginkább a projekt körüli vélt vagy valós visszásságokkal és a finanszírozással volt elfoglalva, amely korántsem akkora tétel, hogy ekkora figyelmet érdemeljen. Maga a projekt szerintem sokkal érdekesebb ennél. Az mno.hu [1] és a valasz.hu [1] igyekeztek a pozitívumokat kiemelni.

A boganyi-piano.com oldalon még meg is lehet hallgatni néhány felvételt, és értékelhető képek is vannak róla. (Az alábbi kép is innen származik.)

Bogányi Piano

Személy szerint én nem tudom megítélni, hogy valóban jobban szól-e, mint mondjuk egy Steinway, vagy bármilyen más szempontból praktikusabb-e. Erős kétségeim vannak, és külsőre sem tetszik. De értékelem, hogy energiát fektettek valamibe, amiben hittek, és igényesen meg is valósították, amit elképzeltek.

Brad Mehldau-vel a barátkozást

például ezzel a videóval lehet kezdeni:


Tracklist:

  • Bittersweet Symphony (Richard Ashcroff, Mick Jagger, Keith Richard)
  • Smells like Teen Spirit (Kurt Cobain, Dave Ghrohl, Kris Novoselic)
  • Teardrop (Robert Del Naja, Grantley Marshall, Andrew Vowles)
  • Dream Brother (Jeff Buckley)
  • Dis Here (Bobby Timmons)
  • Things Behind the Sun (Nick Drake)

Furulyával jazz

A múlt heti Starsky és Hát Jazz Klub vendége Mits Márton volt. A műsorban szó esett egy bizonyos videóról, amelyen Mits furulyával improvizál Sonny Rollins – St. Thomas c. számára (Kovács Gergő basszusgitározik):


A Mits Jazz Band-del való ismerkedést talán a Ferrata-val érdemes kezdeni (ezen a felvételen Alapi Istvánnal, az Eddából – róla egy másik posztban lesz szó):


Zongorázz újra!

Chilly Gonzales (született Jason Beck) Németországban élő kanadai zeneszerző, zongorista. Hogy kicsit elhelyezzem, övé az egyik iPad TV reklám zenéje.

Szívesen tart workshopokat, koncertjein nem állja meg, hogy ne nyújtson szóban is némi zenei továbbképzést. A szememben igazi mester: nem félti vagy misztifikálja a tudását, inkább elénk tárja, és azt mondja, nézd milyen egyszerű ez, csináld csak utánam, menni fog!

Ennek szellemében készített egy zongorázásba újra-bevezető, 24 etűdöt tartalmazó gyüjteményt azoknak, akik valaha zongorázak, de abbahagyták, rég elfeledték, elment tőle a kedvük, stb. Még csak előrendelhető – akik élnek a lehetőséggel, kapnak egy kis ízelítőt, öt darab kottáját és hangfelvételét digitális formában. A teljes csomagban ott van a könyv, az összes darab hangfelvételét tartalmazó cd és egy poszter is.

Azonnal előrendeltem. Az előzetes alapján ezek a darabok nem jelentenek majd kihívást, ugyanakkor úgy érzem, sokat lehet tanulni az egyszerűségükből és muzikalitásukból. Magyarországra szállítással együtt ~30 EUR.

“My goal is to get you sitting down at the piano and enjoying yourself. I made the pieces as fun as possible to play after only a few tries. Go ahead. Meet music.” – C. G.

Páratlan ritmusok

Portréfilm Borlai Gergőről, Youtube-on öt darabban elérhető: [1][2][3][4][5]

Kaltenecker Zsolt:

Vége lett ennek a triónak, és akkor így ez volt, hogy a közönségnek egy jelentős része kikopott az egészből. Vagy hát… szóval így a koncertekről. És akkor hát ugye le kellett vonnom a tanulságot, hogy most igaz, hogy ez az én zenekarom volt, meg elvileg az én zeném meg minden, de nem miattam jöttek.

Mester Miklós:

Nekem az egyik legnagyobb élményem volt a Dennis Chambers, akit mondhatjuk, hogy a non plus ultra tulajdonképpen a ma élő dobosok között, ő nem szállt ki a kocsiból… hallgatta a cd-t. […] Amikor mentünk fel a Millenárisba, hogy akkor megyünk koncertre, akkor a Stern ült mellettem az anyósülésen, a Chambers meg hátul. És épp teljesen véletlenül ugye a Sausage volt benn, Gergőnek a második szólólemeze, és nem volt felhangosítva, mert sose nem szabad azt, hogy “gyerekek hallgassátok meg”, mert egy ilyen kérés… mindenki öt percenként az orruk alá dug egy cd-t, hogy “ezt hallgasd meg, azt hallgasd meg”, hanem a Chambers szólt, hogy “Hangosítsd csak fel!”. És akkor felhangosítottam, és ugye nyomdafestéket nem tűrő káromkodás hagyta el a száját angolul… de a jó értelemben véve kiáltott föl, és hát gyakorlatilag végig kellett mutogatnom neki a cd-t.