Nyelvi relativizmus

Sapir–Whorf-hipotézis (Wikipedia):

Az elmélet kimondja, hogy az anyanyelv nem csupán a gondolataink formába öntésére szolgáló eszköz, hanem azt is alapvetően meghatározza, hogy milyenné válik a gondolkodásunk. Eszerint a más-más anyanyelvűek másképp szemlélik a világot: mást vesznek észre belőle, másképp elemzik a jelenségeket, másképp érvelnek, egyáltalán más alapokra épül a tudatuk.

[…]

Egy kísérletben kétnyelvű japán nők vettek részt, akikkel egy ugyancsak kétnyelvű kérdezőbiztos készített interjút két egymást követő alkalommal. A kérdések mindkét esetben azonosak voltak, azzal a különbséggel, hogy egyszer japánul, másszor angolul zajlott az interjú. Az eltérő nyelvhasználat jelentős változást okozott a vizsgálati személyek gondolkodásmódjában, amit az alábbi példák szemléltetnek:

Amikor vágyaim összeütközésbe kerülnek családom vágyaival…
…ez nekem boldogtalanságot okoz.
(japán)
…megpróbálom valóra váltani vágyaimat. (angol)
Az igazi barátoknak…
…segíteniük kell egymást.
(japán)
…őszintének kell lenniük egymáshoz. (angol)

Kulturális kisajátítás

Bede Márton, 444:

Kulturális kisajátítással egyébként Magyarországon is lehet gyakran találkozni, annak ellenére is, hogy ezzel gyakorlatilag senki sem foglalkozik itthon. Kulturálisan kisajátít minden „cigányhangon” beszélő komikus, akiknek legismertebb példája talán Fábry Sándor, és kulturálisan kisajátít tulajdonképpen az összes négerként öltözkődő hülyegyerek is. Ha engem kérdeznek, esztétikai és kulturális érvekkel is meg tudom indokolni, miért ne hordjon fehér ember túlságosan lelógó és bő nadrágot, baseballsapkát, sőt, gyanúsan tisztán tartott sportcipőt sem.

A gyanúsan tiszta sportcipőn nem veszünk össze, azonban a kommentekben nem teljesen alaptalanul kritizálják Bedét. A hivatkozott cikk a közepén, nagyjából az idézett bekezdés után átfordul egyfajta paródiába, levéve a hangsúlyt az eredeti mondandóról. Szerintem kár érte.