iPad Air release

Holnap reggel 8-tól rendelhető. Leginkább ilyenkor érdemes venni, vagy az újat, vagy a most olcsóbb, eggyel régebbit. Szerintem két vagy három generációnként érdemes váltani.

ipadair

A vásárlással kapcsolatos dilemmák, és a négyessel szerzett tapasztalataim:

  • fekete vagy fehér:a fehérnél állítólag látszik egy kis fekete csík a képernyő és a káva között (a régebbieknél, az Air-ről nincs infóm), továbbá a fehér káva “világít” a sötétben (továbbítja a kijelző fényét): feketét választottam.
  • 16, 32, 64 vagy 128 GB: talán ezt a legnehezebb eldönteni. Az iPadek memóriája nem bővíthető, a beépített tárhely növekedésével elég meredeken emelkednek az árak is. Érdemes figyelembe venni, hogy az iOS rendszer elfoglal 2-3 GB-t. A 16 GB-osat kevésnek éreztem, ugyanakkor mivel felhőből érhető el egyre inkább minden, feleslegesnek tartottam nagyon nagyot venni. Végül 32 GB-osat választottam, amin egész jól elférek.
  • cellular vagy wifi: ha nagyon számít a pénz, akkor inkább eggyel kisebb tárhely, de legyen cellular, GPS is csak ebben a változatban van. Elég kényelmetlen telefonról osztani a netet neki.
  • nagy vagy mini: mindkét változat retinás, ez már nem szempont. Én nagyot választottam, mert kottákat, filmet jobb erről nézni. Viszont utazás közben nehezebb kézben tartani, tömött járművön nem is nagyon lehet használni, pakolásnál is több helyet foglal. A következő lehet, hogy mini lesz 🙂

Update: Ami a mindennapi használatot illeti, az iPad kijelzője meglepően könnyen karcolódik (legalábbis a 4-esé). Annak ellenére, hogy tokban tartottam, és nagyon vigyáztam rá, már az első héten megjelentek rajta karcok. Érdemes venni rá egy jobb minőségű fóliát.

Amit a hálózat struktúrája elárul a felhasználók szerelmi életéről

Jövőre megjelenő publikációjukban Lars Backstrom és Jon Kleinberg szociális-hálózat kutatók többek közt azt kívánják demonstrálni, mennyire könnyen bányászhatók ki értékes, érzékeny információk pusztán a hálózat felépítése, metaadatai alapján.

Backstrom és Kleinberg véletlenszerűen választott ki 1,3 millió olyan Facebook felhasználót, akik bejelöltek valamilyen partneri viszonyt az adatlapjukon. Ezzel egy 379 millió csomópontból és 8,6 milliárd összeköttetésből álló hálózathoz jutottak. A kutatók a két csomópont közti kapcsolat szorosságának, közeliségének megállapításához a közös ismerősök száma helyett egy új módszert választottak: azt vizsgálják, hogy a háló egy-egy tagja milyen mértékben kapcsolódik az ismerősök elkülönülő csoportjaihoz.

Az ábrán az látszik, hogy a felül és jobb oldalon felül lévő barátok erősen elkülönülő csoportokat alkotnak, talán a felhasználó évfolyamtársai vagy kollégái lehetnek. Viszont a bal alsó, “magányos pont” egyenletesebben kapcsolódik az ismerősök szélesebb rétegeihez. A kutatók elgondolása alapján a partner nem az ismerősök egy szűk csoportjával van szorosabb, hanem több egyébként elszeparált csoporttal áll lazább kapcsolatban. A készülő tanulmány szerint a közös ismerősök számából kiinduló módszernél kétszer pontosabban határozható meg így egy felhasználó párja.

Mit jelent ez a felhasználók számára? Először is, ha a Facebook tudja, ki fontos nekünk, relevánsabb ajánlásokat adhat. De nem csak a közösségi oldal húzhat ebből hasznot. Még ha az adatvédelmi beállítások alapján szinte láthatatlanná is válunk, azok az alkalmazások, weboldalak, amelyeken Facebook segítségével azonosítjuk magunkat mind hozzájutnak az ismerőseink listájához. Valójában közösségi oldal sem kell ahhoz, hogy a módszer segítségével információkat szerezzenek rólunk: okostelefonjaink kontaktlistájához a legtöbb alkalmazás hozzáférést kér magának. Akárhogyan próbálunk rejtőzködni, önmagában az, hogy egy hálózathoz tartozunk, többet elárul rólunk, mint amit szándékosan közzéteszünk.

A cikk a quartz.com hasonló című cikkének szabad-/ értelmező fordítása, a kép is innen származik.

RationalWiki.org

Az internetes ostobaságok, városi legendák cáfolatának egyre nagyobb kultúrája van. A téma hálátlan, ugyanis könnyű öt perc alatt összeütni egy különc elméletet – például, hogy a repülőgépeik kondenzcsíkjai igazából permetezett mérgek – hitelt érdemlően cáfolni ilyesmit azonban egyáltalán nem az.

Míg az ál(tudományos)hírek és elméletek terjesztőinek nem akadály bizonytalan forrásokból származó anyagokat felhasználni, és elegendő bedobni néhány választ sejtető kérdést, addig a másik oldal munkája sokkal több erőforrást igényel. Éppen ezért nagyon hasznosak az olyan oldalak, ahol összefogott, kimerítő elemzéseket találunk a legnépszerűbb ostobaságok kialakulásáról, történetéről, irányzatairól, és persze megtaláljuk a hitelt érdemlő cáfolatokat is. Többnyire mélyebb kutatómunka áll ezek mögött, mint amit magunk ésszerűnek tartanánk vitapartnerünk meggyőzése érdekében.

A RationalWiki.org is efféle célokat tűzött ki (forrás):

1. Ál- és anti-tudományos mozgalmak vizsgálata, állításaik cáfolata.
2. Különc elképzelések teljeskörű dokumentálása.
3. Tekintélyelvűség és fundamentalizmus felderítése.
4. A fenti témák médiában való feldolgozásainak vizsgálata és kritikája.

Ha már szóba jött, a RationalWiki chemtrail témában készült elemzése itt található.

Az áltudományok és összeesküvés-elméletek létrejötte és terjedése számomra önmagában is érdekes társadalmi jelenség, ha rajtam múlik, lesznek még posztok a témában 🙂

Megjegyzés: óvatosabb vagyok annál, hogy megpróbáljam nevetségessé tenni ezeket az elméleteket. De fontosnak tartom, hogy legalább annyira akarjuk tudni az igazságot, mint amennyire szeretnénk hinni valami nagy leleplezésben. Még akkor is, ha ez az igazság egészen hétköznapi, vagy a saját ön-igazságunknak ellentmond.

Thomas Was Alone

Ismét egy nagyon jó, inspiráló anyag: a Thomas Was Alone videojáték soundtrack-je. David Housden munkája, azt hiszem neki még érdemes lesz utánanézni 🙂

Alattvalók iskolája

VH interjú Vekerdy Tamás gyermekpszichológussal:

“Ne legyenek kétségeink, a Fideszben is vannak sokan, akik elborzadva nézik az oktatásban történő eseményeket… és viszont: a baloldalon is sokan centralizálnák az oktatást. Ezekben a nagy rendszerekben valódi, üdvös, a nemzetet felemelő változás csak akkor következhet be, ha a pártok kiveszik a csatározások terepéről – és a hatalmi és propagandaszférából – az iskolaügyet.”

Még nem olvastam végig, azért is lett poszt, hogy eltegyem későbbre 🙂